5. Nap
Málta a napfény szigete. Hát, ma nem! Borongós időre ébredtünk. Március óta nem esett, a helyiek szerint. Már reggel nagyon meleg volt, de azért furcsa volt szürke felhőket látni az égen.
A mai órák feledtették velem a borongós időjárást, ugyanis rendkívül élveztem. Érdekelt a mai téma. Maltese Tradicional Crafts. A nyelv mellett, a máltai kultúra, kézműves technikák, hagyományok megismerése is fontos számomra. (Szeretnék majd ezekről is mesélni a gyerekeknek, hogy kedvet kapjanak más népek és nyelvek megismeréséhez). Természetesen szóba kerültek a "stereotypes". Sőt, el kellett mondani a saját országunkra jellemző sztereotípiákat és a hagyományainkat is. Egy kisfilmet is megnéztünk egy máltai szőnyegszövőről. Izgalmas óra volt, sok új ismerettel.
Aztán délután fokozódott a jókedvem, mert elmentünk Vallettába, a fővárosba. Ezt vártam már, nagyon. Útközben esett 5 csepp meleg eső és mire odaértünk minden kitisztult. Vallettát meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt! Ezt vártam, ezt kerestem, ezt akartam. Lenyűgözött. Az épületek, a kávézók, az üzletek...minden. Minden épületet le lehetett volna fényképezni. Máltán állítólag 350 templom van. Ebből sajnos csak egyet láthattunk belülről is, itt Vallettában, mert korán bezártak vagy éppen takarították amikor odaértünk.
Aztán jött a csúcsok csúcsa, egy helyi ékszerkészítő régi kis üzlete (Amúgy is gyengéim az ékszerek, de ilyen csipkeszerű "filigree silver jewellery"-t csak Bulgáriában láttam még, gyermekkoromban).
Elszaladt ez a nap is, de Mónika kolléganőmmel még (St. Julian's-ben töltöttem az estét) megkoronáztuk egy kis szórakozással. Ez járt nekünk! c: